Falusi leányként sokáig csak reménykedtem, hogy majd csak lesz lehetőségem egy olyan helyet találni, ahol megmutathatom, hogy nekem mit is jelent az otthon. Még szentesi diák éveimben Csete György kiállításában gyönyörködve belém ivódott a kiállítás címe: HAJLÉK.
Ez a régies jelentéssel bíró szó nekem egyet jelent a természet ölében való megbúvással, a zavartalan nyugalommal.
Mindig is szerettem az állatokat, növényeket, de itt különös vágyat érzek arra, hogy együtt éljek a birtok élőlényeivel. Nagy a tér, elférünk mindannyian.
Ember vagyok, ezért a mesterséges dolgokat is használom, de törekszem úgy megtenni azt, hogy a legkisebb ökolábnyomot hagyjam. A kisházban csak áram van, ivóvízről magam gondoskodom, de szeretem is érezni a cipekedés csípős ízét. A tisztálkodásra is van lehetőség, bár több előkészületet kíván, de itt így valódi.
A látvány csodálatos, számomra megunhatatlan.
Nincs is jobb dologom, mint amikor álmodozom a hársfák alatt és beszívom a kakukkfű vagy a száradó széna illatát. Imádom hallani az őszapók cippanását vagy a szomszéd telkek fütyörésző gazdáit.
A templomtorony harangja meg csak ráadás.
