„Van úgy, hogy az Úristen a földre ejt egy álmot.” (Quimby)
Valóban, sokáig csak egy álom volt, hogy legyen egy saját vadregényes kertem, de hittem benne és megvalósult.
A Kelet-Mecsek déli lejtőjén vettünk egy erdőszéli telket egy bájos házikóval, majd hozzávásároltuk az alatta lévő területet, így már valóságos földbirtokosnak érezhettük magunkat! A felső területen lévő kisházat menedékháznak használjuk, alul pedig kert- és élménypedagógiával foglalkozom. Sőt 2025-ben a szomszédos telket is megvásároltuk, ahol szőlőültetvénnyel körül ölelt 1886-ban épült présház lett a tulajdonunk.
Osztályokat, ovis csoportokat és táborozókat látok vendégül, akik megismerkedhetnek az itt élő élőlényekkel és feledhetetlen élményekkel távozhatnak.
Feladatok mindig akadnak, szeretem őket, mert új kihívások elé kerülök!
Jó úton járok, és még mindig álmodom!
